Munkabaleset kivizsgálása

 

Gyors helyszínbejárás, bizonyítékgyűjtés, gyökérok-elemzés és akcióterv.

A munkabaleset kivizsgálása munkabiztonsági szaktevékenység.

Mi számít munkabalesetnek, és mi nem?

Munkabalesetnek azt tekintjük, amikor a dolgozót a szervezett munkához kapcsolódóan hirtelen, akaratától függetlenül külső hatás éri, és ebből sérülés, mérgezés, egészségkárosodás vagy halál következik. Ide tartozhat a munkahelyi közlekedés, az anyagmozgatás, a tisztálkodás, az üzemi étkezés igénybevétele vagy az üzemorvosi ellátás is. A sima „oda-vissza” ingázás nem számít ide – kivétel, ha a munkáltató saját/bérelt járművében történt az eset.

A „majdnem baleseteket” (kvázi eseményeket) is illik különösen komolyan venni: ha ezek okait feltárjuk, jó eséllyel megelőzünk egy későbbi, súlyosabb incidenst.

Miért fontos azonnal lépni?

Munkabalesetet követően a bizonyítékok gyorsan „elmozdulhatnak”: a helyszín megváltozik, a tanúk emlékezete halványul. Ezért a munkabaleset kivizsgálás azonnali megkezdése különösen fontos. A helyszín rögzítése, a tényállás felvétele és az első intézkedések (elsősegély, veszélyforrások kizárása) fontos, hogy rendezett módon történjenek.

Kötelezettségek röviden, érthetően

Három napon túli keresőképtelenségnél a történteket be kell jelenteni a munkavédelmi hatóságnak, valamint a balesetet ki kell vizsgálni és nyilvántartani. A keresőképtelenséggel nem járó esetek körülményeit is tisztázni kell, és belső szabályzó szerint dokumentálni.

Súlyos balesetnél a hatóság azonnali (legkésőbb 24 órán belüli) értesítése kötelező, és az üzemorvost is be kell vonni a vizsgálatba. A munkavédelmi képviselő részvételét  a baleset kivizsgálásában biztosítani kell, a későbbiekben pedig a munkáltató dönt arról, hogy az esetet munkabalesetnek tekinti-e, vagy sem – vitás helyzetben az érintett természetesen élhet jogorvoslattal. (A baleseti napló és a munkabaleseti nyilvántartás nem ugyanaz, az utóbbit rendszerszinten is vezetni kell.)

A munkabaleset kivizsgálás munkabiztonsági szaktevékenységnek minősül. Kötelező vele munkavédelmi végzettségű szakembert megbízni.

Létráról megcsúszó munkavállaló – munkabaleset kivizsgálása, létrahasználat kockázata, esés megelőzése.

Gyakran ismételt kérdések

Mit tegyek, ha munkabaleset történik?

  1. Azonnali teendők (bárki megteheti)
    • Állítsd le a veszélyforrást: gép megállítása, energiaforrások kizárása (áram/gáz/hidraulika/pneumatika).
    • Védd az életeket: sérült(ek) biztonságba helyezése, 112 hívása sérülés, életveszély, további fennálló balesetveszély esetén.
    • Elsősegély: a helyszíni elsősegélynyújtó lássa el a sérültet. Az automata defibrillátort (AED) szükség esetén használd.
    • Tűz/robbanásveszély: tűzoltó készülék legyen elérhető közelségben, szellőztetés, gyújtóforrások kizárása.
    • Ne engedd eszkalálódni a helyzetet: energiák kizárása, kiömlött anyag lehatárolása, terület kiürítése.
  2. A helyszín biztosítása
    • Zárd le a területet: szalag, kordon, mobilkerítés, őrzés – csak mentésben/kivizsgálásban érintettek léphetnek be.
    • Őrizd meg a nyomokat: gépállapot, kezelőfelületek, beállítások, anyagok, eszközök. Csak életvédelmi okból változtass rajtuk.
    • Alkoholszint vizsgálat: belső szabályzat szerint, jogszerűen, méltányosan, ha a helyzet engedi.
    • Biztonsági adatlapok (SDS) és üzemeltetési utasítások legyenek kéznél.
  3. Riasztás és belső kommunikáció
    • Értesítsd a közvetlen vezetőt, EHS/munka- és tűzvédelmi felelőst, üzemvezetést.
    • Vezetői döntés: szükség esetén teljes/részleges leállás, terület kiürítése, hatóság értesítése.
    • Tanúk azonosítása: nevük, elérhetőségük, rövid nyilatkozat rögzítése, akár egy sima A4-es papírlapra.
  4. Dokumentálás – azonnal, amíg frissek az információk
    • Időpontok: esemény ideje, észlelés ideje, riasztás, ellátás megkezdése.
    • Helyszínfotók/videók: összkép, részletek, gép kezelőszervek állása.
    • Adatgyűjtés: műszaknapló, karbantartási előzmények, vizsgabizonyítványok, oktatási napló, engedélyek (pl. tűzveszélyes munka, munkavégzés zárt térben).
    • Munkabaleseti nyilvántartás és belső esemény-bejelentő lap kitöltése.
    • CCTV mentés: releváns kameraképek azonnali lementése és archiválása (ha van).
  5. Súlyos baleset esetén
    • Azonnal hívd a 112-t és kövesd az utasításaikat.
    • A helyszínt változatlanul kell hagyni a hatósági vizsgálatig (élet- és vagyonvédelem kivételével).
    • Értesítsd a vállalat vezetését és az EHS/munka- és tűzvédelmi felelőst.
    • Készülj a hatósági bejelentésre és együttműködésre (a jogszabályok szerinti határidők és tartalmi követelmények betartásával).
  6. TB/HR lépések
    • Baleseti táppénz feltételeinek ellenőrzése, HR-rel egyeztetett adminisztráció.
  7. Kivizsgálás (ok-okozati feltárás)
    • Objektív módszer: 5-Why, Ishikawa, Bow-Tie, HFACS – ne hibást keress, rendszerokokat tárj fel.
    • Egyéni-szervezeti-technikai tényezők vizsgálata: oktatás, eljárások, karbantartás, ergonómia, munkaszervezés, védőeszközök, jelölések stb.
    • Kockázatértékelés felülvizsgálata: érintett tevékenységnél kötelező.
    • Tanúk meghallgatása: külön-külön, befolyásolás nélkül, leírt jegyzőkönyv visszaolvasása, visszaigazoltatása.
  8. Intézkedések (CAPA – helyesbítő/megelőző intézkedések)
    • Azonnali intézkedések: ideiglenes védelem, sebesség-/teljesítménykorlátozás, plusz felügyelet. Munkafolyamatok korlátozása, vagy betiltása. Részleges, vagy teljes leállás.
    • Tartós műszaki és szervezési megoldások: pl. reteszelés, burkolat, védőberendezés, egyéb képesítések és eszközök.
    • Eljárásfrissítés: pl. LOTO eljárás, munkautasítások, munka engedélyezési folyamat, karbantartási terv.
    • Képzés és visszaellenőrzés: célzott oktatás, tudásfelmérés, gyakorlat.
    • Határidő-felelős-erőforrás: minden teendőhöz rendeljetek konkrét felelőst és dátumot.
    • Hatékonyságmérés: vezetői bejárás, audit, KPI (LTI, TRIR, near miss arány, szabálysértések trendje).
  9. Kommunikáció és visszaindítás
    • Biztonságos újraindítás csak jóváhagyott kockázatcsökkentő intézkedések után.
    • Esettanulságok megosztása: toolbox talk, intranet poszt, faliújság – személyes adatok védelmével.
    • Pszichológiai támogatás: sérültnek, szemtanúknak (EAP, mentálhigiéné), akár az egész csapatnak.
  10. Mit ne tegyél
    • Ne távolítsd el/állítsd át a bizonyítékokat indokolatlanul.
    • Ne hibáztass egyénileg bizonyíték nélkül.
    • Ne közölj nem ellenőrzött információt; külső kommunikáció csak felhatalmazással.
    • Ne indítsd újra a gépet felülvizsgálat nélkül.

Mikor kell a hatóságot értesíteni?

Súlyos balesetnél (pl. csonkolás, érzékszerv elvesztése) a bejelentés haladéktalan – legkésőbb 24 órán belül. Ilyenkor az üzemorvos bevonása is kötelező.

Három munkanapot meghaladó keresőképtelenségnél bejelentés, kivizsgálás és nyilvántartás kötelező. A munkabaleseti jegyzőkönyvet minden esetben a baleset időpontját követő következő hónap 8-ig kell a munkavédelmi hatóság részére eljuttatni.

A rövidebb – vagy keresőképtelenséggel nem járó – eseteket is tisztázni kell és belső eljárások szerint dokumentálni.

Mivel indul a munkabaleset kivizsgálás és hogyan zajlik a vizsgálat, mire van szüksége a kivizsgálást végzőnek?

A helyzet attól függ, hogy teljes kivizsgálást szeretnél, vagy csak a hatóság részére megküldendő munkabaleseti jegyzőkönyvet szeretnéd rám bízni.

Előbbi esetben a kivizsgálás azzal indul, hogy tisztázzuk a helyzetet, elkérem az alapiratokat (érintett terület eljárásai, oktatási és karbantartási naplók, engedélyek/LOTO, gépkönyv, EVE juttatási rend), az elérhető fotókat/videókat, a már elkészült dokumentumokat (baleseti bejelentő, sérült- és tanúmeghallgatási jegyzőkönyvek), valamint szükség esetén az érintettek és tanúk adatait.

Rövid egyeztetés után rögzítem a tényeket (fotó, vázlat, tanúmeghallgatás), felrajzolom az eseményidővonalat, majd gyökérok-elemzést készítek. Ebből állítom össze a végrehajtható intézkedési tervet felelőssel, határidővel és ellenőrzési móddal.

Ha csak a munkabaleseti jegyzőkönyv kitöltésében szeretnél segítséget kapni, akkor is szükség lesz az alábbi alapvető információkra, melyek a jegyzőkönyv szerves részét képezik:

  • A munkáltató adatai.
  • A sérült (munkavállaló) adatai.
  • A munkabaleset adatai.
  • A munkabaleset részletes leírása.
  • A munkabalesettel kapcsolatos egyéb információk.
  • A balesethez vezető ok / okok.
  • Munkáltatói intézkedés(ek) a hasonló balesetek megelőzésére.
  • Mellékletek, megjegyzések.
  • A kivizsgálást végzők adatai, hitelesítések.

 

Egyéb kérdések

Számítanak a „majdnem balesetek” (near miss)?

Igen. Ezek feltárása biztosítja a legolcsóbb megelőzést. Elemzem, okokra bontom, és célzott megelőző lépéseket javaslok. A Munkavédelmi törvény ugyanakkor nem ismer ilyen fogalmat, így a kvázi balesetet akár Te is kivizsgálhatod. Ha segítségre lenne szükséged, természetesen állok rendelkezésedre.

Mi nem számít munkabalesetnek?

Az otthon-munkahely közti közlekedés általában nem az, kivéve, ha a munkáltató saját vagy bérelt járművéről van szó. A munkával összefüggő tevékenységek – pl. üzemi étkezés, anyagmozgatás, üzemorvosi ellátás – viszont ide tartozhatnak.

Mi történik, ha a balesetet a munkáltató nem ismeri el munkabalesetnek?

A munkáltató dönt, de ezt indokolni kell. Vitás esetben a sérült (vagy hozzátartozó) jogorvoslattal élhet a hatóságnál.

Baleseti napló vagy nyilvántartás – mi a különbség?

A napló nem azonos a jogszabály szerinti nyilvántartással. Utóbbit rendszerszinten, meghatározott adattartalommal és megőrzéssel kell vezetni. Segítek a helyes adminisztráció kialakításában.

Milyen anyagot adok át a végén?

Egy „kész dossziét”: tényalapú leírás, fotók és idővonal, gyökérokok, végrehajtható CAPA-lista, státuszkövető és nyilvántartási sablonok, valamint hatósági/biztosítói egyeztetéshez használható összefoglaló.

Kell üzemorvosi bevonás?

A munkabaleset kivizsgálás megkezdéséről az üzemorvost tájékoztatni kell. Súlyos balesetnél kötelező a részvétele. A szükséges egyeztetéseket én szervezem.

Mennyire terheli a mindennapi tevékenységünket a vizsgálat?

Törekszem az üzletmenet minimális zavarására: a helyszíni rögzítést gyorsan elvégzem, az interjúkat pedig ütemezetten, a ti ritmusotoknak megfelelően veszem fel.

Vállalsz több telephelyet és angol nyelvű anyagot?

Igen. A munkabaleset kivizsgálás angol nyelven is elérhető.

Mikor érdemes már aznap bevonni?

Súlyos balesetnél, kétséges minősítésnél, nagy kockázatú folyamatoknál vagy ha biztosítói/hatósági egyeztetés várható. Minél frissebbek a nyomok, annál pontosabb a kép.